2011. november 16., szerda


Ne kérd, hogy lassan a testtel, ne súgd, hogy most ne siesd el!♥

2011. november 13., vasárnap


Nem tudok nem gondolni rád..


Vállalom, vagy tagadom, de szent igaz, hogy akarom. :(

A nappalt még csak jól bírom, emléked este fáj nagyon...

2011. november 12., szombat


http://www.youtube.com/watch?v=xR90OaR_RJU
Mondd, mit adhatnék neked? Te más vagy, mint én. Mégis álmodom veled. Eltévedhetnék...

2011. november 11., péntek



Nehéz elképzelni, hogy tudná éppen az a férfi begyógyítani a sebeimet, aki okozta őket.



Szeretnék minden nap így felébredni, a szemed tüzében égni, és az illatodban fürdeni.

Ha a nők szerelmesek lesznek szerda délután 14 óra 11 perckor, ebben az esetben 14 óra 12 perckor fog bennük fölmerülni az aggodalom, hogy megmarad-e nekik, akit megszerettek.

Közelebb, egyre közelebb kerülök hozzá, de talán soha nem érhetem el. Talán csak azért közeledünk egymás felé, hogy azután örökre elváljunk.


Férfi és nő olyan sokban különböznek egymástól, mégis annyira egymásnak teremtette őket az ég, hogy legszívesebben sosem válnának el egymástól.


Maradni szeretnék, hisz menni fáj..


Kinyitotta a szemét. Meg akartam érinteni a haját, meg akartam adni azt a gyengédséget, amit annyi éven át őrizgettem, de nem tudtam, mit szólna hozzá, ezért inkább uralkodtam magamon.


- Egy kis gondolkodási időt kérek.
- Amíg...?
- Amíg eldöntöm, hogy a szerelem megéri-e a szenvedést.


Úgy vágyom rád, mintha itt se lennél..


Érzések szívbe szorulva, emlékek hevernek szerteszórva. Össze már nem szedhetem, emlék vagyok én is, sosem volt szerelem.

Minden nap azt hiszem, máris fokozhatatlanul szeretlek. És másnap mindig arra ébredek, hogy több vagy nekem, mint tegnap. :)

Ne félts! Ne hidd, hogy nélküled egyedül maradtam.


De az idő, azon kívül, hogy begyógyította a sebeimet, valami egészen különöset is tartogatott a számomra: megmutatta, hogy életünk során képesek vagyunk egynél több embert is szeretni.


Önmagáért kell szeretned őt, nem azért, aki lehetne.

Alig érdemes élni. Alig érdemes. Amikor még gyerek voltam, annyira hittem, hogy én valami különlegeset tudok. Hogy csak rám várnak, hogy engem meghallgassanak, és mindenki el lesz ámulva, hogy erre még nem jött rá az emberiség. Pedig hát semmi sincs. Néhány üzekedő baromnak eszébe jut, hogy gyereket csináljon, mert közben néhány percre jó nekik, aztán ez a gyerek növekszik, teletömik hazugsággal, ha pechje van, lemészárolják, ha szerencsés, magától rohad meg előbb-utóbb.

2011. november 10., csütörtök


Nem látom a tüzet a szádon, és a füstöt sem úgy fújod most rám, mint rég, vedd könnyen, ha lenne könnyem, én biztos, hogy miattunk soha nem sírnék.

Te nem félnél valakit annyira akarni, hogy már minden más mindegy legyen az életedben?


A kapcsolatunk nem maradt a leírt módon sivár, hanem észveszejtő szerelemmé nőtt! Ha most tényleg itt a vége, akkor is multi-gazdaggá tett! Olyan érzéseket ismerhettem meg általa, melyek létezését a tündérmeséknek se hittem el! Ezt nem vehetjük vissza egymástól.

Ne feledd, hogy a szeretet világháló. Mindenhova elér, mindenhol van, időt és távolságot nem ismer. Érzékenyebb, mint testben az idegpályák hálózata, egyetlen érintésre összerándul az egész.


Egy hét. Egy örökkévalóság annak, aki valóban boldogtalan. Annyira, minden porcikámmal, keresztül-kasul boldogtalan voltam, hogy egy hét alatt elfogyott az egész. A hajam is boldogtalan volt, a bőröm, az ágyam, még a ruháim is. Annyira tele voltam boldogtalansággal, hogy semmi sem létezett azon kívül. És amikor már nem létezik semmi más, akkor lassan megszűnik a boldogtalanság is, mert nincs semmi, amihez hasonlíthatnád. És akkor jön a teljes kimerültség. Aztán elmúlik az is. És lassan újraéled az ember.


Hova lett a boldogság? Hova a sok álom? És ami nincsen már, miért kell, hogy fájjon?

2011. november 6., vasárnap



Olykor elég egy napsugár. Egy kedves szó. Egy köszönés. Egy simogatás. Egy mosoly. Ilyen kevés dolog elég ahhoz, hogy boldoggá tegyük azokat, akik körülöttünk élnek. Akkor miért nem tesszük ezt?

Nem kell más, úgy csókolnám a szádat, letépném az összes ruhádat. ♥

Mikor itt vagy, megszűnik a külvilág, csak az idő rohan tovább. Bárcsak megállíthatnám.


Boldoggá tesz az a tény, hogy mellettem vagy és láthatlak téged, de ha újra és újra csókolhatnálak, átkarolhatnálak, és ezzel összekuszálnám a dolgokat olyannyira, hogy ezzel mindent megkaphatok belőled, akármit, amit akarok, akkor boldogabb lennék. Az egy álomba illő pillanat lenne.

Hiába minden szó, ha lemostad magadról az érintésemet, ha nincsen semmi, amiből az én arcom visszanéz rád minden pillanatban.

Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam, és sajogna, sajogna a szívem. De hogy minden nap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szél fújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon...


Hányszor mondjam el, hogy elmúlt már a tűz?

A fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés rajtunk múlik.


Még hallom a hangod, érzem az ajkad, azt az illatot, ami tegnap volt rajtad..

2011. november 1., kedd


Ne harcolj értem, hanem légy velem. Csak erre van szükségem..

Miért más az első szerelem? Én azt hiszem, tudom.. Az első szerelem tisztább, mint bármi más. Mint a mesékben. Elhisszük kedvesünk minden szavát, hisszük, hogy boldogok leszünk. Hisz még sosem csalódtunk előtte igaz szerelmünkben. Akit előtte tiszta szívből szerettünk, még nem csalt meg, nem csapott be, nem okozott mély fájdalmat. Hisz esély se lett volna erre. Mert akkor az első szerelem nem az első lenne. S oly tiszta, félelem nélküli érzés ez, talán ez teszi oly csodálatossá. De az első csalódás mind ezt megöli. A csalódás elveszi tőlünk ezt az érzést. Ha valakit megcsalt az első szerelme, ő onnantól rettegni fog ettől. Hiába lesz újra szerelmes, hiába szereti tiszta szívéből, a lelke mélyén fél, hogy ugyanaz fog történni. Fél, hogy újra megcsalják. Nevetséges, nem? Hisz a két ember nem is ugyanaz. Talán még kicsit sem hasonlítanak, és mi mégis félünk ettől az érzéstől. Mert ezt teszi velünk az első szerelem.