Akkoriban úgy gondoltam, hogy soha többé nem akarok már szerelmes lenni. De akármennyire fáj is, akármennyire kínzó, szeretnék még egyszer ébren álmodni, még egyszer tiszta szívből szeretni valakit.

Szép dolog a szerelem, de káros az egészségre.

Vártam, de nem hívtál, csak eszközként tekintesz rám, mert hagyom.. mert mindig hagyom.

Tudom, hogy nem kellek, aztán hogy mégis vársz.

Az emlékek csendben fájnak.

Én a szívemet adnám, ha ezt kicsit is hagynád.

Minden perccel jobban köt magához. ♥

Amikor a tested már nem bírja, de a lelked még tűrni akarja...

Elmegyünk egymást mellett, mint két idegen, egymásra se nézünk, szemünk se rebben. De lelkünkben, szívünkben vérzünk, és az utca végéről mégis visszanézünk.

A múlt rejt, de a szív nem felejt...

Nem az út számít, hanem hogy kivel teszed meg.

Hát legyen egy új esély, ha gondolsz még rám..

Hidd el pajti, fogsz te még utánam koslatni. ;)

Elmondtam a legnagyobb titkomat: őrülten szeretlek. Erre csak üres szavakkal találtam magam szemben. Talán ha belegondolnál, hogy mit is érezhetek, rájönnél, hogy ilyen szeretetet senki nem fog adni neked. Én várok rád még reménytelenül is, és a fél életemet áldozom fel ezért az érzésért. Bár tudom, hogy érdekeltelek, de látom, túl gyáva vagy, hogy kimutasd azt, amit ott legbelül érzel. Hálás leszek neked, amíg csak élek, hogy megismerhettelek. Még úgy is, ha ez miatt megy tönkre egy része az életemnek.

Szerettem én valaha őt? Vagy csak imádom a fájdalmat. A rendkívüli fájdalmat, és azt, hogy olyasvalakire vágyom, aki elérhetetlen.

Ellopta a szívemet, és még csak nem is tud róla.

Az az érzés, amit irántad érzek, nem fog elmúlni egyik napról a másikra!

Pont annak sose leszel elég jó, akinek mindennél jobban szeretnél megfelelni.

Ne aggódj miattam, gyötörj nyugodtan! Végülis csak a végzeted vagyok, vagy mi.

Szemeidért, vagy mosolyodért..de szeretlek!

Néhány hiba túl jó ahhoz, hogy csak egyszer kövessük el.

Jól vagyok, ne aggódj miattam. Csak akkor fáj, amikor lélegzem.

Régebben még elég tapló voltam, de ha megismersz valaki olyat, aki igazán számít, akkor nem akarsz többé tapló lenni.

Nem bírod tagadni, hisz látszik rajtad, szereted a jelened, de hiányzik a múltad.

Úgyis annak tepersz, aki elveszi az eszed, de 10-ből 9-et az izgat, ha szarba se veszed.

Arra nem veheted rá magad, hogy érezd, amit nem érzel. De arra igen, hogy helyesen cselekedj, az érzéseid ellenére!

Tudod, a viszlát köztünk mégsem jó végszó.

Miért nem tudom elfogadni, hogy örökre vége? Miért várom még most is, hogy visszajöjjön végre? Miért álmodom mindig, hogy velem van újra, miért kell naponta gondolnom a múltra? Miért fáj, ha látom, vagy miért fáj, ha nem? Miért van, hogy feledni nem tudom ma sem? Miért fáj, ha szavak nélkül, némán eltapos? Hisz ez köztünk mindennapos..

Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj... Ha már nem fáj, nem is szeretjük. Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján abban a bizonyos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj...

Néha túlságosan gyűlölök, néha túlságosan szeretek. Sokat adok és kapok, mégis változnak a szerepek.

Vár ránk sok szép emlék, mit veled újra átélnék. Csak tudnám, hogy neked is ennyit ér..

Egy éve nem láttalak, de minden nap kívántalak..

Rajzolj nekem egy házat, amiben én is legyek benne, ahogyan éppen az ágyamon részegen fekve azt álmodom, ahogy éppen rajzolsz nekem egy házat, hogy bármilyen legyen a lelkem, belül mégse fázzak.

Itt vagyunk mi, mindannyian alapvetően magányos, önálló élőlények, keringve egymás körül, keresve a legcsekélyebb nyomát is a valódi kapcsolatnak. Néhányszor rossz helyen keresgélünk, néhányan csak feladják a reményt, mert magukban azt gondolják: nincs ott kint senki, aki rám vár. De mindannyian próbálkozunk, újra meg újra. Mert néha-néha, olykor-olykor két ember találkozik.. és ott az a szikra.

Ha szeretsz valakit tiszta szívből, akkor sohasem felejted el. Nem számít, mi történt, mennyi idő telt el, szeretni fogod. Úgy érzed, túlléptél, hogy többé már nincs is rá szükséged, a szívedben mégis úgy őrzöd az emlékét, mint életed tavasza. S egyszer, ha szembejön veled, rád mosolyog, s életedről kérdez, csak annyit tudnál felelni: hiányos.. mert este, mikor lefekszel, párnádra hajtod a fejed, elindul a kisfilm, peregnek az emlékek, és a könnycseppek. Mindig is szeretni fogod, történjen bármi...

Soha nem vezettem naplót, mert félek visszaolvasni, félek térdre roskadni. Pedig ez járna, ez is kétpólusú történet, mert gyerekként azt hittem, velünk semmi rossz nem történhet.

Csak téged hív minden apró részem, de elveszít, érzem széthullok már, de te összerakhatnál. Mondd, miért nem figyelsz rám?

Minek bókolsz, hogyha elmész holnap?

Elfeledlek egyszer mindenképpen talán, te sem tudsz már korcsolyázni szívem jeges taván.

Ezernyi oldalt is tele tudnék írni, hogy elmondjam az érzéseim, de akkor sem értenéd, úgyhogy inkább szó nélkül megyek most el, csak egy apró hangot hagyva magam mögött...ahogy a szívem a földre zuhan, és összetörik..

Nyelved, és nyelvem megbeszélik egymással, hogy mire nincs szó.

Amikor álmodok, nem a jövőmben járok, hanem a múltamban.

Együtt hajózzuk át a boldogság tengerét.

Ő és én már csak emlék vagyunk. A valóság most ő, és egy másik lány.

Ha egyszerre két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, nem szerettél volna bele a másodikba.

Nélküled picit egyedül vagyok, néha úgy érzem, hogy meghalok. Várom a percet, mikor eszedbe jutok, úgy vágyom rád, hogy belebolondulok. Várom hogy írd, hogy hívj, hogy keress, várom, hogy rám nézz, hogy kedvesen nevess. Hiányzol, bár velem sohasem lehetsz, várom, nagyon várom, hogy szeress.

Rajzolj nekem boldogságot, és ne engedd, hogy kiradírozzam.

Már nem érdekel semmi,én lefekszek az ágyamba,és ennyi.

Miért érzem azt, hogy mégis jó lehet, miért kell szeretnem, ha ő nem szeret?

A szerelem olyan, mint egy matek példa. a végén rájössz, hogy hibáztál, vissza akarsz térni, hogy kijavíthasd, de nem teheted. Kicsengettek...