Nem vagyok biztos benne, hogy az ünnepek alatt lesz időm blogolni, így most megragadom az alkalmat, hogy minden kedves látogatómnak nagyon békés, szeretetteljes és boldog karácsonyt kívánjak! ♥

'Az ünnep csak úgy szép, ha képes vagyok szeretni még, mert nincs karácsony, ha magam bezárom, és nem teszem ki eléd.'

Nem kérek semmilyen ajándékot, hidd el, nem kívánok tőled semmit. Egyetlen dolog van csupán, csak egyetlen egy, amire igazán, tiszta szívvel, mindennél jobban vágyom. Az, hogy újra lássalak.

Könnyeid tengerével visszahozni nem tudod már, ki messze jár....... :(♥

Bárki bármit mond, vagy gondol, bármit csinálhat, sőt, csináljon is, amit akar, én akkor is szeretlek!

Egy kicsit hiszek a mesékben, az élet úgyis meggyötör.

Az életem olyan, mint egy kirakós játék, ami most lett igazán teljes, mert megtaláltam az utolsó hiányzó darabkát: téged.

Még mindig mosolyog rám. Még mindig beszélünk. Még mindig szeretem. Tudom, hogy ő is tudja és én is tudom, hogy ő nem akar úgy engem, mint én őt. Amikor rá mosolygok, egy világ dől össze bennem, mert nem lehetek mellette, nem lehetek a szívében, csak a gondolatai halvány fényében.

A fájdalmat el kell használni. Ha magunkba zárjuk, soha nem fog enyhülni.

Azt mondta, hét nyelven beszél folyékonyan. Azt is mondta, hogy bármilyen nyelvet felismer. Azt mondta, hogy ő egy zseni. Hogy mindent meg tud javítani. Nyelvbotlás nélkül ki tudta mondani, hogy dezoxiribonukleinsav vagy termékspecifikáció. Mindenben tökéletes volt. De..ha ennyire tökéletes, ennyire zseni és ennyire okos, akkor miért nem volt képes kimondani azt az egyetlen kilenc betűs, egyszerű szót, hogy 'szeretlek' ?

Annyira fáj, hogy nem törődsz velem, amennyire én szeretném. Annyira fáj, hogy szeretlek, és ezt nem érzem már kölcsönösnek. Tudom, hogy csak akkor látlak újra, ha én elmegyek hozzád, és téged ez cseppet sem zavar. Mint ahogy azt sem veszed észre, mennyi fájdalmat okozol a közönyöddel nekem. De nem tudok túllépni rajtad, míg meg nem kapom a tested és lelked teljes egészében, hogy te is azt érezd, amit én, hogy neked is fájjon minden egyes pillanat, amit nem velem töltesz, hogy fájjon minden egyes szívverésed, amikor rám gondolsz, hogy érezd, milyen, amikor szeretünk valakit. Nem vagy kőből, csupán kell valaki, aki megszelídít. Én vállalom ezt a szerepet, és ha sikeres leszek, akkor vagy örökké együtt élünk, vagy eldoblak, mert ezt is megérdemelnéd. De most még az a szerepem, hogy megszerezzelek, úgy, ahogy te tetted velem.

Lehetnék én flegma is, de nem tudnám megtenni. Nem tudnám azt mondani, hogy húzz el, mert azt akarom, hogy maradj velem. De neked mi jár a fejedben? Mondd, mit szeretnél tőlem? Ha semmit, miért nem mész el? Engem ezzel megbántasz, hát nem érted? Itt vagy velem, de mégsem értelek. Mondd, szeretsz? Vagy egyszerűen csak elviselsz? Várok a válaszra, de nem várhatok örökké!

Nem számít, milyen kusza egy kapcsolat, amíg a szeretet megvan, mindig van rá remény, hogy rendbe jöjjön.

Holnap, lehet, sírni fogok, de holnapután, lehet, mosolyogni. Ez elég. Ilyen az élet.

Ha veszi a fáradtságot, hogy bosszantson, az azt jelenti, hogy még mindig fontos vagy neki.

Bánj úgy velem, mint egy angyallal, és megmutatom, mi az igazi mennyország.

Forgolódom éjjel, hiszen nem vigyázol már rám, rémálmoktól szenvedek, üvöltésre áll a szám. De a hang nem jön ki a torkomon, egy némafilm a látszat, szívem megtörték sokan, így velem már senki sem játszhat.

Azt hiszed, ismersz engem, pedig nem, így azt sem tudod, mire vagyok képes. Azt hiszed, én vagyok az a népszerű lány, akinek mindenre van válasza, pedig ez nem így van. Sokszor nem tudom, mit miért teszek, de igyekszem jobbá tenni a dolgokat. És ha hibázom -mert lássuk be, mindannyian hibázunk- megfogadom, hogy a segítséged kérem. Egyedül nem megy.

Csak a plüssmacimra számíthatok, ha egy ölelés kell.

Homokba kell írni a szót, ami annyira fáj, hagyni kell, hadd vigye a szél.

Sajnos néha muszáj hazudni. Azért hazudunk magunknak, mert az igazság nagyon fáj. Mindegy, mennyire próbáljuk tagadni, nem észrevenni, a hazugságok végül szertefoszlanak, akár tetszik, akár nem. De tudják, mitől igaz az igazság? Hogy fáj. Ezért hazudunk.

Mindenkinek megvan a maga hercege. A legtöbb lánnyal megesik, hogy halálosan szerelmes lesz egy olyan srácba, aki fel sem figyel rá.

Amikor összetörnek az álmaink, nagyobbat keresünk!

Üres a fejem, a lelkem árva, egy nehéz súly húz vissza a magányba. És hatalmába kerít engem a bánat, teljesen felemészt az önsajnálat.

Legyen az élet bármilyen mostoha, szeretni megtanít, de feledni soha.

Onnan fogod tudni, hogy jól vagy, ha nem találsz senkit, akinek a helyében lennél, és bármibe kerül, vagy akármi fáj, tudod, hogy élni lehet is, nem csak muszáj.

Olyan, mintha lassan összeomlana a világom. Véglegesen...

Elképzelem, milyen érzés lehet, ha olyasvalaki érint meg, aki annyira szeret, hogy nem bírja nézni, hogy elaludtál. Hozzád ér, te pedig arra ébredsz, hogy a keze a szíveden van.

Nem tudom, mit hittem. Hogy engem szerethetnek? Azt hiszem, nagyobbat nem is tévedhettem.

Könnyebben elviseltem volna, ha megöl abban a pillanatban, mintsem egyujjnyival is távolabb kerüljek tőle.

Várod azt, hogy megérintselek. Mert remegni vágysz, és ellentmondani, de a tested szerelmet készül vallani.

Nem tudom, mi ez, kavarognak az érzések. Szeretlek, de közben már gyűlöllek.

Várj, csak egy pillanat, amíg végig simítom az arcodat.

Tegnap éjjel az ágyamon ültem, és azon gondolkoztam sírva, vajon hogy lehet az, hogy folyton csak beszélsz és beszélsz, de amikor az érzelmekről lenne szó, annyira szótlanná válsz.

Azok a szemek magukkal ragadtak. Legyőztek.

Néha nagyon nyomasztó az élet. Szorít, mint egy satu. Olyan érzés, mint amikor beleszeretsz valakibe, de az nem viszonozza. Mint amikor a legjobb haverod vagy barátod magadra hagy. Mint amikor meghúzol egy ravaszt, vagy felgyújtasz valamit, és nem tudod visszacsinálni.

Amikor egy kapcsolat vérzik több sebből, néha napok alatt meggyógyul, néha pedig életünk végéig elkísér. Néha csak magunkat tudjuk gyógyítani.

Igazából félek. Igenis, rohadtul félek. Olyan vagyok, aki ha közel kerül valakihez, azt eltaszítja. Mert félek szeretni...

Ha mégis véget ér, mit mind öröknek hittél, és bánat ül szíveden, néha fáj majd, hogy visszanézz, és lesz olyan, hogy reggel attól félsz, ki néz majd vissza rád a tükör másik oldalán..

Ne nézz hátra, mert valaki könnyen visszahúz!

Elmenni innen egy másik világba...egy ugyanilyenbe, de mégis egészen másba.

Néha azt hisszük, hogy tudjuk,  mi történik velünk. Aztán kiderül, hogy valaki átírta a forgatókönyvet.

Ebből tudhatod, hogy valaki igazit találtál: amikor egy büdös szót se szóltok egy percig, és jól esik a közös hallgatás.

Szerettelek. Még ma is gyakran emlékszem vissza rád, mikor egyedül vagyok, mikor senki sem lát.

Félek a boldogságtól. Állandóan az árnyékos szomorúságban vagyok, félek kimenni a napfényre, mosolyogni. A boldogsághoz végig kell sétálnom egy hídon, és attól tartok, hogy lelöksz a hídról, én meg még mélyebbre zuhanok az árnyékba. Így inkább itt maradok a sötétben...

A világ össze kincse nem tehet boldoggá nélküled!

Az erőmből csak annyira tellett, hogy kicsit csendesítsem a zokogásomat, de csak visszatartani bírtam, abbahagyni nem. A könnyeim továbbra is ömlöttek. Hiába kerestem, soha nem találtam, a lelkemben azt a csapot, amivel szabályozhatnám az áradásukat.

Legalább ne adtál volna reményt, hogy egy párt alkotunk majd te meg én...

Azt hiszed, mindent tudsz, de én egy örök titok maradok.

A felére sem emlékszünk annak, amit a suliban tanítottak, de mikor szenvedésről van szó, és azokról, akik okozták, mindannyiunknak olyan az emlékezete, mint egy elefántnak.

Mint csengőt váró gyermek, úgy izgultam, és mikor megláttam, hogy  jössz, feléd rohantam.

Egész életemben azt akartam, hogy büszke legyél rám. Minden döntésemnél, minden sikeremnél, minden kudarcomnál az jutott eszembe: mit gondolhatsz rólam. És szerintem elég jól csináltam a dolgokat. Tudom, mi az élet. Tudom, mire voltunk képesek. Azt is tudom, milyen igazságosnak lenni, hogy mi a helyes, és mi a tiszteletreméltó. Hogy akarom-e, hogy elfogadd ezt, támogass és büszke légy rám emiatt? Igen, akarom. De ha nem akarsz az lenni, akkor engem most már nem érdekel. Talán most először. Tudd, hogy ma volt az utolsó alkalom, hogy hülyének neveztél, és úgy beszéltél velem, ahogy. Szeretlek...de ha nem tudod ezt elfogadni, ha nem fogadod el a döntéseim, akkor többé nem látogatlak meg.