Szép az élet, csak nem itt, nem most, és nem nekem.

Végre itt a nyár, tudom, hogy minden ember erre várt... :)

Te vagy az egyetlen, akiért megéri szenvedni!

Csak egy romantikus tahó, egy pali a sok közül, egy saját kis sztorival a világ elől menekül.

Aki kell, az kell. Nem azért, amilyen, hanem annak ellenére, hogy bármilyen.

Szelíd pillák, félmosoly, kicsit fáj még, hogy átvert, amúgy tényleg nem komoly.

Tudod, ezzel az egésszel megint az a baj, hogy mire te rájössz, hogy volt egy buta kislány, aki bolondult érted és mindent megtett volna a szerelmedért, addigra késő lesz, mert én már rég elfelejtettelek!

Találkozás egy régi szerelemmel nem tudni miért, de mindig megható...

Miért nem tudom már őt elengedni?

Mosolyogsz, és mélyen elnyomod magadban.. Pedig fáj. Rettenetesen fáj.

Ti nők, ti nők... imádjátok azt, aki megvet, és megvetitek azt, aki imád..

Darabokra szakítod a szívemet, úgy fáj, minden mozdulatod bennem él tovább, hogyha menned kell, hát miért is maradnál!? Most már sírni kár..

Én őt mindig, de ő engem soha.

A bánat és a szerelem ugyanaz, mert mindkettő miatt hibákat követünk el.

Jöhet bárki, mondhat bármit, ez a szem mindenben téged lát!

Akármennyire is próbálok a szerelmed nélkül élni, nem tudok, így végül lehunyom a szemem és elalszom a könnyeimmel.

Szememből könnycsepp, mi az ajkamon várt rád. Bíztam benne, hogy elgyengít talán.

Gyötör a kérdés: én szeretem őt?

Szerelem az, amikor a másik ember boldogsága fontosabb a sajátodnál.

Tudom, hogy elmúlt, de még bennem van..

Merre mész? Mondd, merre mész? Talán együtt mehetnénk tovább..

Jó volna hinni, hogy érintesz még..

Az, aki voltam egy fényképről néz vissza rám, és nem hasonlít már, múlt és jelen...

Elhittem, hogy minden szép és jó. Hazudtál te mindent, mondd miért, ó...!?

Aki nem tud bízni, szeretni sem tud!

Sosem tudtam neked ellenállni, és még mindig nem tanultam meg, hogyan kell.

Az eszem mondja: bolond vagy, felejtsd el őt! De a szívem azt súgja: soha ne engedd el...

Lelkem miért bíztam rád, ha más ölel át?

Eszed taszítana, de belsőd súgja: kell még.

Néha egész élet rámegy arra az igyekezetre, hogy valaki nélkül próbáljunk meg élni.

Belőle nem elég, ölelni akarom mindig, hogy egy percre se múljon el.

És most vissza oda, ahonnan indultunk: idegenek.

Köszönöm. Folyton csak köszönök mindent, minden egyes szavadat felém. Sokat tanultam tőled. Annyira szeretném, ha boldog lennél. Abba a mosolyba még sokan bele fognak szeretni, hidd el, tudom.. Hiányozni fog mindened.. a nevetésed, az érintésed. És tudom, vissza fogom sírni!

Úgy érzem, belehalok, úgy imádom..

Mondd, akarnád-e még forró, könnyes csók ízét? Mondd, tagadnád-e még a lángot, mely mélyen benned ég?

Féltelek, mert szép a szemed, és ezt más is látja. Féltelek, mert édes ajkad ízét más kívánja. Féltelek, amikor nem láthatlak, ha mellettem vagy, magamtól féltelek. Féltelek, mert te vagy a szívem boldogsága. Féltelek, bár okom, s jogom sincs hozzá.

Felemelsz, aztán földhöz vágsz..

Már egy kicsit túl késő, hogy visszafordulj!

Tudod, mit szeretnék? Hogy egyszer elég legyek neked. Csak egyetlenegyszer!

Te vagy az a srác, igen az a srác.. bárcsak valahogy elmondhatnám..

Hogy felejthetném el azt az embert, akiért a szívem dobog!?

Rúgj még belém párszor! Te úgy sem érzed azt, ami nekem ennyire fáj.

Tartozol nekem egy álommal!!

Istenem, de buták is vagyunk mi, nők...

Ha volna még egy végső vallomás, arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart.. soha nem gyógyít meg más.

A szemeid 1000 hazugságot mondtak már, de elhittem őket, amikor az enyémbe néztek.

Akármennyire is ragaszkodsz hozzá, lásd be végre: elveszítetted!

Akár egy idegen, átnéz a szívemen, hiába akarom, nincs tovább...

Csak még egyszer, csak utoljára, a sárban fekve, ordibálva..

Dőlj hátra lassan, engedj közel. Ne kérdezz a holnapról, nem érdekel.