Elmúlt a jó idő, megtört a rend, néhány mondat és nevetés dallama visszacseng. Elmúlt a jó idő, elment veled, s ami itt maradt, az nem nagyon kell nekem.

Feladok érted mindent. Leszel cserébe Te a mindenem?

Ami azt illeti, időnként vidámnak, jókedvűnek látszom, sőt még viszonylag értelmes beszédre is képes vagyok, mások előtt úgy tűnik, mintha Isten tudja, milyen jól érezném magam a bőrömben. Ám a lelkem folytatja halotti álmát, és a szívem ezer sebből vérzik.

Akkora üresség van bennem. Nem tudtam ,hogy létezik ilyen üresség, és attól félek, elnyel.

A hangjából sugárzott a magány, a bánat, a fájdalom. A múltról énekelt, amely fogva tartja, és amelyből nem is akar szabadulni.

Miért múlik el minden, ami szép? Miért fáj a szívónk az elmúlt tegnapért? Miért nem lehet örökös a ma? Akkor nem kéne elválni soha...

A legtöbb ember fél egyedül lenni. Engem viszont szabaddá tett, erőssé és sebezhetetlenné.

Hogy mit tartunk fontosnak az életben, változik. Minden változik. A legnagyobb változás azonban az, amikor valakit úgy szeretsz, ahogy előtte senki mást.

Néha szeretlek, néha utállak. Néha gyűlöllek, néha kívánlak. Néha sírok azért, amit tettél, néha nevetek azon, mit vesztettél.

Én nem tudok egy olyan világban élni, amelyikben te nem létezel.

Ha valakit nem tudsz kiverni a fejedből, akkor talán ott kell lennie.

Nem tudnék reménytelenül futni senki után, azt se viselném el, ha utánam koslatna valaki. Valahogy úgy lenne jó, ha éppúgy szeretne, mint én, mindegy, hogy hosszú vagy rövid ideig. Szóval szeretnék boldog lenni, valamikor, legalább egyszer az életben.

Korán megtanulta, hogy a sírás nem vezet semmire. Azt is megtanulta, hogy ha bárkinek felkeltette az érdeklődését az élete, és az illető úgymond el kezdett odafigyelni rá, annak sosem lett jó vége.

De te nem érted a szavaimat, én meg nem tudok seggfejül...

Képes leszek végig bájos maradni, akkor is, ha soha nem néz rám?

Ha gyűlölsz valakit, akit korábban szerettél, és úgy gondolod, hogy valami nagy szemétséget követett el - valószínűleg így is volt.. nem fogod újra szeretni. Nem fog bocsánatot kérni és visszajönni hozzád. Könnyen lehet, hogy soha többet nem is gondol rád, annyira leköti az, hogy valaki másra gondoljon.

Szerelemből elküldeni valakit, akit szeretsz, nem szerelem!

Néha jobb egyedül lenni. Akkor senki sem bánthat.

Amikor egyedül vacsorázol, és magaddal bújócskát játszol, és otthonról hazamennél, akkor érzed, hogy magányos lettél.

Ültem a világ tetején és nem hittem, hogy bármi is változni fog.

Mikor megszakad a szív... érezted már? Valaha bármikor? Azt mondják, nem is tud fájni. Ennél nagyobb hazugság nincs is a világon. Kettétépi a tested, kiszakítja a lelked. Felborít mindent, amiben hittél, kirántja a lábad alól a talajt, és a szemedbe kacag, Mint késszúrés, ezerszer egymás után merül a testedbe minden szó, és a szív sajog tőle, befelé vérzel. De a test kínjával szemben itt nem tudsz elvérezni, nincs enyhülés, nem jön a fog vacogtató hideg, a megváltó elmúlás. Csak az üres kín marad, a bíborvörösen lüktető fájdalom, a vakító fehér bizonytalanság.

Van benned valami, amit mindig keresett a szívem.

Ha sikerül megnevettetned egy nőt, a föld leggyönyörűbb látványában lehet részed.

Látom, ahogy ránézel... És nem kaphatod meg. Talán csak annyi az egész, hogy eddig sosem tudtad meg, milyen akarni valamit, ami nem lehet a tiéd.

Furcsa volt a tekintete. Szomorú és üres. Férfiak néznek így, amikor a régmúlt szerelmükkel találkoznak.

Nekem sohasem volt türelmem ahhoz, hogy összeszedjem a törött darabokat, összerakosgassam és ragasszam őket, és azt mondjam, hogy a ragasztott éppen olyan jó, mint az ép volt. Ami eltört, eltört, és én szívesebben emlékezem vissza, milyen volt fénykorában, mint hogy egész életemben nézzem az összeragasztott törött részeket.

A szerelem az agyban lejátszódó kémiai reakció, ami csupán egy röpke pillanatra tesz boldoggá, de ezért aztán hosszú évek szenvedése az ár. Mert az az egy pillanat annyira jó, annyira varázslatos, hogy újra és újra át akarjuk élni.

Nem zavarom a boldogságod, nem könyörgöm, hogy szeress, lesz még idő, mikor büszke szíved magától felkeres.

Minden könnyebb lenne, de senki nem ért meg, miért is harcolok, ezt már csak te érted.

A szerelem rettenetes fájdalom, s a legnagyobb szerencsétlenség megszabadulni ettől a fájdalomtól.

Életem számos kedvenc emlékéhez a te nevetésed volt a háttérzene.

Tudom, milyen érzés könyörögni, hogy maradjon, ugyanakkor végignézni, ahogy kisétál az ajtón.

Ha sírsz, a szemed ne takard el! Miért titkolnánk, hogy egy kicsit nehéz?

Nem csupán szeretlek...szeretem, ahogy te szeretsz engem.

Azt hiszem, senki sem kerülheti el, hogy tanúja legyen annak, ahogy a számára legfontosabb dolgok egyik pillanatról a másikra eltűnnek az életéből. És itt most nem csak emberekre gondolok, hanem az álmainkra is: talán bírjuk egy napig, egy hétig, vagy akár néhány évig is, de végül mégis elveszítjük a harcot.

Ne szomorkodjunk azon, amin nem tudunk változtatni!

Küzdök az érzések ellen, küzdök magam ellen.

A legnehezebb dolog szeretni valakit, hagyni, hogy hibázzon, és ennek ellenére tovább szeretni őt.

Érzelmek... gyakran kábítjuk magunkat azzal, hogy tudunk rajtuk uralkodni, míg egy nap csapdába esünk. Nem tudjuk leplezni a haragot, a féltékenységet vagy a szerelmet, és kénytelenek vagyunk szembenézni az igazsággal.

Ha tudtam volna, hogy ma ilyen szörnyű napom lesz, akkor tegnap boldog lettem volna.

De mi értelme van egy férfi miatt szenvedni? Semmi. És a poklok kínját járjuk, ahol nincs nemesség és nagyság, csak gyötrelem...

Kérdezd csak meg a csendet, mely körülvesz, mikor álmatlanul fetrengsz ágyadon, a könnyedet, mely letörletlenül pereg pillád alól, a kiáltásod, amelynek visszhangja nincsen, kérdezd meg őket, van-e valakid?

A nők a kalandban is szerelmes keresnek. A férfiak pedig a szerelemben is kalandot.

Akkor zavarodunk össze a leginkább, amikor megpróbáljuk meggyőzni az eszünket valamiről, amiről a szívünk tudja, hogy hazugság.

Tudd, akárhol legyünk is, ha melletted ébredek, otthon vagyok!

Csak aludni akarok. Hátha akkor eltűnnek az emlékek. De tudom, hogy nem fognak. Csak egy agysebész tudná kivágni belőlem őket.

Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk!

Az emlékek éppen olyan mély sebet tudnak ejteni az emberen, mint egy éles tőr.

Hallotta távolodni a lépéseket, hallotta halkulni a zörgést, és nem fordult arra, hogy utánanézzen. Minek? Nem szabad utánanézni annak, aki elmegy. Az időnek, az életnek, az embereknek. Nem szabad. Elmennek úgyis, ha eljött az idő. És az ember egyedül marad.

Egyszer láttalak életemben, de mintha mindig ismertelek volna, amióta élek. Úgy érzem, mintha a szívemhez nőttél volna.