Már tudom, hogy soha többé nem foglak látni. Nekem lett igazam, elvettek tőlem, könnyen vehettek el, mert sohasem kellettem igazán neked, hiába szerettelek, hiába foglak szeretni mindig olyan szerelemmel, amilyen csak egy van az életben, ez az én szerelmem kevés volt ahhoz, hogy megváltoztasson téged, és amikor majd belátod, hogy kár volt engem elengedned, akkor már késő lesz.

Nem az az ijesztő, hogy egyedül maradok, hanem az, hogy nélküle!

Miért fáj, ha szavak nélkül, némán eltapos? Hisz ez köztünk szinte már mindennapos. Miért érzem azt, hogy mégis jó lehet? Miért kell szeretnem, ha ő nem szeret?

Mint egy eltérített járat, amin bomba robban, úgy öltél meg bennem minden vágyat, semmi nem fájt ennél jobban.
http://www.youtube.com/watch?v=g_iO8glIkTY

A szeretet az emberiség legértékesebb szava. Mégis ehhez fűződik a legtöbb hazugság is. Ha nem érzed, ha nem igaz, ne mondd ki. Ne ölj.

Hidd el, nem én vagyok a hibás, hogy te elvesztettél és helyetted jött valaki más.

Rám se néz, hozzám se szól. Napok telnek el. Vonszolom magam. Valami belém markol és lüktet. Valami belém hasít és szúr. A nappalok még telnek, mert sok a munka, de az éjszakák... Nem alszom, nem eszem, hányingerem van, szédülök, remegek. Rosszul vagyok, nincs kedvem, nincs erőm, megmagyarázhatatlanul rám tör a sírás. Direkt kikapcsolom a telefonomat, hogy ne várjak semmit, aztán ez gyötör, voisszakapcsolom, semmi, majd újra ki.

Úgyis el lehet válni, hogy még szereted a másikat, csak nem tudsz vele élni.

Ha a szívem megáll, hozzátok ide Őt, és újra dobogni fog.

Mi, nők, annyira bele tudjuk képzelni, magyarázni hihetetlen alakokba a fantáziát. Lássuk be, a rosszfiúkra bukunk. A csibészekre, ebadtákra. Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben bízunk. Mindig átvernek, így sajnos sosem unalmasak. Á, dehogy változnak! Kicsit még meg is aláznak. Várni kell rájuk. Nem jelentkeznek annyiszor, hogy elegünk legyen belőlük. Stratégiájuk kipróbált, kidolgozott. Csókjuk kábító, begyakorolt. Ők azok, akikért élni-halni kell. Akikért biológiai bombánk robban. Akiket kerülünk, mégis mindig beléjük botlunk. Ha választani kell, őket választjuk. A jófiúk nem mozdítanak ki pályánk egyensúlyából. Velük nincs is mit megbánni. Ilyet szeretnénk, de nem ilyet akarunk. Legalábbis nem készen. Szóval, rossz legyen, amikor elszédít, de aztán jó legyen a hatásunkra. És maradjon is olyan, hogy a többi nőre már ne legyen hatással. Esküszöm, nem értem magunkat. Csoda, hogy szegény jófiúk belerokkannak a próbálkozásba? A rosszak nem, mert ők nem is akarnak érteni minket. Csak mi őket. Ördögi kör ez.

A tragédiák hozzátartoznak az élethez. Tragédia? És akkor mi van? Hagyjuk abba? Dobjuk be a törölközőt?   Hát nem! Ha úgy érzed, hogy kész, a szíved megszakad, akkor is harcolnod kell, de állatira, hogy érezd, életben vagy. Szenvedsz, fáj, hát ilyen az élet. Összezavarodtál és félsz? Helyes. Legalább valami mindig eszedbe juttatja, hogy valahol a jövőben vár rád valami jó, amiért érdemes harcolni.

Könnyes párnádat magadhoz szorítod, és azon tűnődsz, miért nem vagy boldog. Megmondom én neked, ne haragudj érte, de minden szerelemnek csalódás a vége.

Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.

Kiűztelek magamból, de visszanézel álmomból.

Emlékszel? Engem elfeledhetsz, de a percekre emlékezzél, mikor odabújtál a szívemhez és magadról megfeledkeztél.

Helyettem te ne hozz semmilyen döntést! Ha elmész, csak magad miatt menj, ne pedig miattam!

Mondd, mire kéne felelet? Ha kérdezném, sem tudnád a nevemet. Én eleget hallottam és eleget láttam, ma éjjel nem te vagy az, akire vártam.

A szerelem fáj. Néha úgy érzed, mintha ez lenne a legjobb dolog a világon. Biztonságban érzed magad tőle. Elfelejtet veled mindent, mintha újrakezdenél mindent. De a szerelemtől érezheted úgy, mintha nem tudnád magad irányítani. Félhetsz. Mintha addig enne téged, amíg semmi nem marad belőled. A szerelem tényleg szívás.

Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Azt hittem, elég lesz mosolyognom meg bólogatnom, úgy csinálnom, mintha minden rendben lenne. Volt egy tervem. Meg akartam változni, új életet kezdeni, a múlt nélkül, a fájdalom nélkül, valaki igazival. De ez nem olyan könnyű. A rossz dolgok veled maradnak. Követnek. Nem tudsz megszökni előlük, bármennyire is szeretnél. Csak azt teheted, hogy felkészülsz a jóra, hogy amikor az megtalál, megragadod, mert szükséged van rá. Szükségem van rá.

Egyszerű és nagyszerű. Meg sem érdemelsz.

Annyira szeretlek, hogy erőtlen vagyok védekezni ellene. Ha rád nézek, ugyanazt érzem, mint amikor először láttalak. Minden porcikámmal téged vágylak.

Csalódás: tudod, hogy irgalmatlanul csalódni fogsz valakiben. Mégis hagyod odáig fajulni a helyzetet, hogy tényleg csalódhass egy feneketlent.

A lány dolga, hogy szép legyen, a fiú dolga, hogy büszke legyen a lányra.

Ha olyan férfit keresel, aki vonzó, jó humorú, eszes, határozott, érzékeny, remek szerető, ugyanakkor ragaszkodó és romantikus - válts mozijegyet.

Nagyon nehéz megtartani az ígéreteket, és nem sírni, amikor valaki elmegy, aki mindennél kedvesebb...és nem várni ki az utolsó pillanatig, amíg elindulnak a vonatok. Utána úgyis mindig egyedül marad az ember a nagy, sötét, ködös életben.

Tudom, hogy utálsz, nem kell, hogy szeress, de egy nap könyörögni fogsz, hogy velem lehess.

Félelmetes, milyen ereje van néha egy szónak. Sorsokat sodor és életeket dönt. Egyetlen szó, amit nem kellett volna kimondani..

Vannak az életben pillanatok, amikor menthetetlenül egyedül vagy. Ilyenkor hiába van társad, hiába van családod, hiába vannak barátaid: egyedül vagy.

Alig ismerlek, de mégis túl sokat tudok rólad, most örülj, mert hozzád szól minden egyes mondat. Még utoljára, egyszer te leszel a középpontban, történetünk darabkáit neked rímekbe fontam. Nem szóltam semmit, ha más lánnyal láttalak, míg vele beszéltél, én türelmesen vártalak. Mégis én lettem a rossz, féltékenykedő alak, ha úgy akarod, ebben a hitben meg is hagylak.

Milyen törékeny az emberi élet... Milyen nehéz összerakni a darabokra tört részeket...

Soha ne becsüld alá a könnyek csodáját! Ezek a gyógyulás vizei és az öröm folyamai lehetnek. Néha a könnyek a legmegfelelőbb szavak, amiket a szív szólni képes.

Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt nem feledjük el.

A fele értelmetlen annak, amit mondok, mégis mondom, hogy a közeledbe férkőzzek.

Emlékszem, valamikor gonosznak és kegyetlennek hittelek, mert ezt, azt,vagy amazt tetted, de akkor ostoba voltam. Egyszerűen nem szerettél, és oktalanság volt, hogy ezt bűnödül róttam fel. Azt hittem, meg tudom szerettetni magam veled. Most már tudom, hogy ez lehetetlen. Nem tudom, mi az, ami az embert szerelemre lobbantja, de akármi legyen is, ez az egyetlen fontos dolog a világon. Ha egyszer nincs szerelem, sem jósággal, sem nagylelkűséggel, sem egyébbel nem lehet felidézni.

A szerelem tragédiája nem a halál vagy az elválás. A szerelem tragédiája a közömbösség.

Már elfogyott a whiskynk, és túl vagyunk a számlán. Megérkezett a taxink: akkor hozzád vagy hozzám?

Az élet egyik furcsa jellemvonása, hogy az ember hónapokon át naponta találkozik valakivel, és olyan bizalmas barátságba kerül vele, hogy nélküle el sem tudja képzelni a létet; azután jön az eltávolodás: minden marad a régiben, és a barát, aki oly fontosnak látszott, egyszerre fölöslegesnek bizonyul. Az ember élete megy tovább a maga útján, s az illető még csak nem is hiányzik.

Az egyetlen helyes út: elfogadni az emberekben, ami jó, és türelmesen elviselni, ami rossz.

Egy laza mozdulattal átölelte a lányt, és kétségbeesetten csókolni kezdte. Túl sokat várt rá. Kimondhatatlanul vágyott rá. Kelley teste megadóan hozzásimult, és Jacknek csak erre volt szüksége. Még szenvedélyesebben csókolta. Kelley csókja ugyanolyan édes volt, mint egykor, édes illata felvelenítette az emlékeket: ahogy összegabalyodott végtagokkal vonaglanak a lepedőn. Be akarta cipelni az ágyba. Lepedővel, vagy anélkül, boldogan megtenné. Bármit megtenne érte, ha ő is akarná. Minden más nőt ki tudott verni a fejéből - kivéve Kelleyt. Még a szakítás és az utolsó reménysugarak kialvása után is fel tudta idézni Kelley minden gesztusát, az iránta érzett kétségbeesett vágyakozást.

-Te szemét!-öntötték el Kelley szemét a könnyek.

-Igazad van, Kelley. Pontosan az vagyok. Az anyám tizenhét év után hagyott el. De tudod mit? Az elhagyás az elhagyás. Ez alkalommal nem kell buta kifogásokon törni a kis fejecskédet, ha el akarsz hagyni. Most én sétálok ki az életedből!

Mégegy vita már nagyon fájna!

Az egyik legnehezebb dolog az életben olyan szavakat viselni a szíveden, amelyeket nem vagy képes kimondani.

Hiszek abban, hogy tovább kell lépni!

Soha többé nem engedem meg magamnak, hogy annyira szeressek valakit, hogy elvesztése fájjon.

A hiány olyan, mint egy sajgó pont a szívemben. Sokkal jobb érzés, mint amikor dühös voltam rá, vagy ami még rosszabb, amikor nem engedtem, hogy bármit is érezzek iránta. A hiánya azt jelzi, hogy szeretem.

Rettenetesen fáj, hogy úton-útfélen a múltbeli hibáimra emlékeztetnek.