A felére sem emlékszünk annak, amit a suliban tanítottak, de mikor szenvedésről van szó, és azokról, akik okozták, mindannyiunknak olyan az emlékezete, mint egy elefántnak.

Mint csengőt váró gyermek, úgy izgultam, és mikor megláttam, hogy  jössz, feléd rohantam.

Egész életemben azt akartam, hogy büszke legyél rám. Minden döntésemnél, minden sikeremnél, minden kudarcomnál az jutott eszembe: mit gondolhatsz rólam. És szerintem elég jól csináltam a dolgokat. Tudom, mi az élet. Tudom, mire voltunk képesek. Azt is tudom, milyen igazságosnak lenni, hogy mi a helyes, és mi a tiszteletreméltó. Hogy akarom-e, hogy elfogadd ezt, támogass és büszke légy rám emiatt? Igen, akarom. De ha nem akarsz az lenni, akkor engem most már nem érdekel. Talán most először. Tudd, hogy ma volt az utolsó alkalom, hogy hülyének neveztél, és úgy beszéltél velem, ahogy. Szeretlek...de ha nem tudod ezt elfogadni, ha nem fogadod el a döntéseim, akkor többé nem látogatlak meg.

Tudnom kell, van-e remény. Fél éjszakán át sóhajtoztam éber álmomban. Várom, hogy kezed, szemed, ajkad...holnap végre láthatom.

Nem akarok mást hallani, csak mondd, hogy szeretsz. Az elég lenne egész napra.

Elég egyszer elkövetni egy hibát, mindenki azonnal kételkedni kezd benned és elfelejti, hogy mi minden jót tettél.

Ne számíts jóra, és nem csalódhatsz nagyot. Attól nem vidám az életem, hogy az arcomra mosoly fagyott.

Mikor elkezdesz hiányozni, csak becsukott szemmel végigfekszek z ágyamon és azt a különleges dalt hallgatom.

Egy szóból értem, egy érintésből érzem, hogy te vagy az igazi, így nincs mitől félnem.

Le sem vettük a szemünket egymásról, bámultunk arra, ami nélkül egyikünk sem lenne képes élni: a másikra.

Tegnap az enyém volt, és a holnapot is csak érted várom.

Az életem elkezdődött, mikor beléd szerettem.

És mikor becsukom a szemem, látlak magam előtt.

Azt hiszem, ennyire még soha nem voltam senkié.

Körül az éjszakában egyedül lenni kell, hogy igazán nagyot üssön a szív, ha valaki majd átölel.

A vidámságom csupán álca. A mosolyomat az arcizmaimnak köszönhetem, de maga is tudja, hogy legbelül sírok.

Elég ennyi, nem haragszom. Más lettél, és én már nem bírom. Íme a vallomás, nem tudom, hogy szép-e, de remélem, érezhető benne egy barátság vége.

Nem akarom őt látni, mert rohadtul fáj.

Mindenkiben van valami szép. Valakiben az, ha elfelejted.

A szerelem olyan, mint egy gépfegyver:szíven üt, és leterít...

Az ígéreteket nem tartják be. Ezt tőled tanultam!

Hiányzik néha egy kis fájdalom, máskor meg nem bírom azt, hogy folyton megkísért.

Szégyen. Egy pillanatra azt hittem, hogy szerettél...

Amikor itt vagy, nem kell már semmi sem. Félek, hogy álmodom, és mégis elhiszem.

Ha már nem dob fel se harc, se játék, hogyha nem akarom már a mesét, hosszú szünet van a jókedvemben, akkor nagyon kell, hogy szeress engem.

Kisgyerekként elhitted, hogy boldog bárki lehet, s most nem akarod megérteni, miért nem megy ez neked.

Mielőtt megismertelek, nem tudtam, mit jelent belezúgni valakibe.

Ebben a világban felnőni, hidd el, nem egy álom. Egyre jobban fák, ahogy az embereket látom.

Nem tartozol nekem szerelemmel, de remélem lesz bátorságod előrelépni, és elfogadni az én szerelmemet.

Tudod, mindenkinek van egy-két sebe, amit nem akar felszakítani.

Egy lány most végleg félreáll az utadból, nem lesz többé a játékszered!

-Nem szeretsz engem. Számodra csak valami vadászzsákmány vagyok. Egy állat, amit foglyul ejtettél.

-Így van. Az vagy. És ezúttal valami különös vadat ejtettem foglyul, nem igaz? Felkutattalak, megtaláltalak és Istenre esküszöm, megtartalak magamnak!

Fáj a fejem, a szívem túl nagy, és nem tudom, nem tudom, hol vagy.

Nincs már miben hinnem, ráuntam a tájra, nekem senkim sincsen, most látsz utoljára.

A szerelem képes arra, hogy egyszer megérintsen és egy egész életre megmaradjon.

A fiúknak fogalmuk sincs róla, hogy amit mondanak, milyen hosszú ideig megmarad egy lány fejében.

Annyi boldog pillanat vár rám karodban még. Meg kell hogy értsd: bármi is elszakít tőled, azt senkinek nem hiszem el.

Nem kell játék, cukorkák, az van csak, hogy vágyom rád. Nem titkolom, lásd, rajtad kívül nem kértem mást.

Én nem tudtam, hogy az ember mindent túlél...

Az emberek változnak. Az emlékek nem.

A te arcod az egyetlen kapaszkodóm az életben!

Olyan pasi kell nekem, aki robban, ha azt hiszi, hogy elveszíthet.

Ha szeretsz valakit, ahogy én őt, akkor a részed lesz. Mint egy láthatatlan kötél, és nem számít, milyen messze vagy, mindig érzed őt.

Ennyit jelent, ha az ember felnőtt? El kell viselnie ezt a fájdalmat? A saját árán kell levonnia a tanulságot? Ha így áll a dolog, érdemes fiatalon meghalni...

-Milyen érzés, ha az ember szerelmes?

-Hát.. amint meglátod a szerelmedet, a szíved leesik a gyomrodba, szétnyomja a zsigereket. Az így kiszorított nedvességtől izzadni kezdesz, és a víz kivágja az agyad biztosítékait, amitől aztán teljesen kótyagos leszel. Végül kisül az agyad, elernyednek a rágóizmaid, és amíg a nagy Ő odébb nem megy, csak állsz, és makogsz, mint a hülye.

El kell, hogy bírjuk terheink, vagy elvesznek szép perceink.

Az emberi agy a legcsodálatosabb szerv. 24 órában, évi 365 napon keresztül működik születésünk percétől fogva, egészen addig, amíg szerelmesek nem leszünk.

Szeretlek én, és kettőnk dolgán nem változtat többé senki már!

Keserű a bánat, keserű, de elfojtom én, valahol még vár egy kis remény.

Így töltöttem ezt a nyarat: vártam rád. Csak féltem beismerni...