Soha nem felejtem az éjszakát, csillogó szemeit és halk szavát. Rögtön az elején tudtam, hogy ő meg én egymásra rátaláltunk.

Nézegetett erre, arra, de nem látta a végét. Képtelen volt felfogni. Nincs mit tenni. Nem tudott rájönni, hogy merre van az élet.

Nem akarok úgy tenni, mintha nem fájna. Elviharzik mellettünk az élet és mi oda se bagózunk egymásra. Semmi közöm ahhoz az emberhez, akihez a legtöbb közöm kellene, hogy legyen. Még azt sem tudom, hogy ez csak nekem fáj-e ennyire.

Nem vagyok rád dühös, türelmes vagyok, de nincs bennünk semmi közös.

Sírj annyit, amennyit sírni akarsz. Felfrissülsz a sírás után, és újra képes leszel nevetni.

Csak egy napig fáj minden fájás, huszonnégy óra, s nem jön rosszabb...de ez az egy nap egyre hosszabb.

Tudom, hogy szeretsz titokban. a szíved ott hever a sarokban, ahol mindig sötét van.

A sors kegyetlen zsarnokunk, haragja akkor sújt le mindig, amikor boldogok vagyunk.

A valódi szerelem elszakíthatatlan. A valódi szeretet elvághatatlan. Ha kicsit hátrébb húzódsz, ha visszaveszel hangodból és jelenlétedből, az érzelmi kötések nyúlni kezdenek. A feleslegesek leszakadnak, a lényegesek kitartanak - a távolság minden érdekkapcsolat alól felszabadít. Sose akard ésszel kitalálni, hogy melyik érzlem valódi, s melyik nem.

Kicsit lehet, hogy kész vagyok, de mikor fekszem, a pulton, rólad álmodom.

Mindig szeretni foglak, olyankor is, amikor legszívesebben a fejedbe húznám a vizesvödröt.

A nő, aki egész életében legyőzhetetlennek látszott, egyszer csak összetört...

Azt akarom, hogy minél jobban eltollak magamtól, te annál inkább húzz vissza.

Ne sírj ma éjjel, még mindig szeretlek, kedves!

Nem szégyenlem az életem, ez az énem. Neked semmi, van, akinek én voltam a minden.

"Mi lett volna, ha?" - külön-külön csak puszta szavak. De együtt képesek ott visszhangzani az ember fejében egy életen át."Mi lett volna ha" - vajon mi? Sohasem tudhatjuk. Nem tudom, hogy alakult az élete, de ha amit akkor érzett, igaz szerelem volt, akkor sosem késő. Ha igaz volt akkor, miért ne lenne igaz most is? Csupán bátorságra van szüksége, hogy a szívére hallgasson. Nem tudom, milyen szerelem volt egykor Júliáé, olyan, amiért mindent eldob az ember, olyan, amiért akár az óceánt is átszeli, de szeretném hinni, hogy ha egyszer engem is megtalál egy ilyen, lesz bátorságom elfogadni! 

Még ma is, amikor látom, hogy igazi mosolyra derül az arca, megmelegszik a szívem, mert tudom, hogy nem olyan, mint más. Azért mosolyog így, mert vele vagyok. Miattam.

Ha majd nem leszek neked, s valami nyomja a szíved, rájössz majd, hogy nálam jobban senki nem szeretett.

Úgy tudott nézni, hogy attól kiolvadtak a biztosítékok, meglankadtak a vázavirágok, és lehullottak a legyek a légtérből.

Fogod két kezem, ez olyan jó nekem. De valójában nem vagy velem, és ez szétszed engem.

Beléd szerettem, amint megláttalak, és te mosolyogtál, mert tudtad.

Akkoriban úgy éreztem, képtelen lennék újra szeretni bárkit is, de mindennél jobban akartam, hogy engem szeressenek.

Karodba bújnék, de hazudok, és nem teszem. Szavakat súgnék, de hagyom, hogy a csend takarja szívem.

Más szíve nem kell, a tiédre vágyom!

A fiúk nem igazán ismerik a "hisztinyelvet". Pedig annyira egyszerű. Mindig pont az ellenkezőjét kell csinálni, mint amit mondunk. Ha azt kérem, ne hívjon, elvárom, hogy hívjon. Ha azt mondom, haza akarok menni, egyébként nem akarok. Ha azt mondom, semmi bajom, egyértelmű, hogy nagyon is van baj. De ezt nem mindenki tudja. Így hiába ültem a babzsákfotelemben, a mobilomat szorongatva, nem szólalt meg.

Bár tudnám, mit érzel...

Én vagyok az egyetlen, akivel, ha beszéltem, mindig őszinte volt.

Akármilyen ruhát felvehetsz, de tiszta szívvel piszkos nem lehetsz!

Üzenem, hogy rájöttem, ki hiányzik mellőlem...

Mert imádom a szemed, és kívánom a szád, kajak kicsinál minden porcikád!

Az egyetlen kifejezés, amely a "nem szeretlek"-nél fájóbb lehet, a "nem bízom benned". Az elsőnek valaki máshoz van köze. A szív döntéseit nem lehet megkérdőjelezni. A másodiknak viszont kizárólag Te vagy az oka!

Könnyebb megszerezni valamit, mint elveszíteni, mert ami egyszer már tied volt, nehéz azt elfeledni.

Választhattam volna közted és a magány között, de úgy érzem, jobb a második. Inkább legyek magányos, mint hogy megint padlóra vágj. Elég volt egyszer, nem kérek ismétlést.

Amikor vele vagy, minden értelmet nyer. A szíved kalapál, mellette az vagy, aki lenni szeretnél, nem pedig az, aki tényleg vagy. És a gondolat, hogy nélküle éld le az életed, nemcsak kibírhatatlan, hanem elképzelhetetlen.

Olyan, mintha valaki gyomorszájon rúgott volna, mintha megállt volna a szíved. Olyan, mint az álom, amiben zuhansz a semmibe, és hiába próbálsz felébredni, mielőtt földet érnél, sajnos nem tehetsz semmit. Nem bízol többé semmiben, senki sem az, akinek mondja magát, az életed örökre megváltozik, és az egyetlen dolog, amit profitálsz ebből a rémségből, hogy többé senki sem tudja így összetörni a szíved.

Szerelem csak egy van, de utánzata ezerféle!

Elmúlnak az ölelések, ahogy elmúlnak a nyarak, mit igaznak véltél, egyszer darabokra szakad.

Másnak adtad, mi csak rólunk szólt!

Néha nem érdekel, ki van velem, hanem az, hogy ki nincs.. talán ez rajtam a bilincs.

2,6 millió perc, mióta nem láttalak, vajon most milyen lehetsz? Ki az, aki simogat? Van-e rajtam kívül, aki ilyet írogat? Vajon neki is majd hiányzol, ha az ő életéből is így kitáncolsz? De ha kitáncolsz, táncolj hozzám, azt a boldogságot megint hozd rám!

Nem tudok túllépni rajtad, míg meg nem kaplak.

Egyedül vagyok, mikor látom már, a város alszik rég, de én csak ülök és írom ezt a dalt. Mert tudom azt, hogy megint újra látlak, megtalállak én.. és itt leszel velem mindig. Mindig!

Egy szakítás után mindenki azt gondolja, hogy jól van, de néha a legkisebb dolog is felkavarhat és visszaránthat.

Nem engedhetem, hogy elveszíts. És nem is veszíthetsz el. Hisz az élethez nem csupán víz és levegő kell.

Furcsa, több ezer emberrel találkozunk és egyik sem fog meg igazán. Aztán megismerünk valakit, aki megváltoztatja az életünket. Örökre.

Gyerünk, vegyétek csak el a kedvem! Legalább könnyebb lesz így felszállnom. Bárhova nézek, csak azt látom, hogy nem boldog soha, senki, sehol!

Azt kérdeztem, hogy mit jelentek számodra... azt válaszoltad, hogy egy illúziót, ami reggelre mindig elmúlik.

Egy vallomással tartozom neked, mosolyod meg nem szűnhet.. megszerettelek!

Tudod... akárhányszor is voltam gödörben, azért tudtam mindig kimászni, mert te végig figyeltél rám.

Minden megtudható egy emberről. Csak az nem, hogy mitől lát benne csodát egy másik.