Azért vagy itt, mert szükséged van valakire, vagy mert rám van szükséged?

Mindennap rád gondolok, minden este veled alszom, reggelente veled ébredek, napközben miattad vagyok éberebb. Úgy szeretlek, mint még soha senkit, fogadd el, mert ezt tudja mindenki. Kész vagyok feláldozni az életem, és odaadni mindenem. Veled leszek egy kis időre, ha szeretnéd, akkor örökre.

Előfordul, hogy egy emléket olyan mélyre elások, hogy el is felejtem, így kevésbé fájdalmas, mint nap mint nap szembesülni vele.

Szóval mi van akkor, ha rajtakapsz, hogy nézlek? Az azt jelenti, hogy te is engem néztél.

Régen mennyire hittem a szerelemben, tele voltam reménnyel, és ma már semmiben nem hiszek, ami a szerelemmel kapcsolatos. Nincsenek érzéseim mások iránt, olyan, mintha az az egy éjszaka felemésztette volna minden érzelmemet és azóta nem tudok szeretni, mintha z az éjszaka megfosztott volna a boldogságtól. Adtam magamból valamit, amit elvittél, ott maradtam kifosztva, üresen.

Azt hiszem, itt az ideje, hogy levegyem a rózsaszín szemüveget. Túl sok csalódás ért. Most is vannak álmaim, de semmi közük a szerelmi életemhez. Tudomásul veszem, nem esem kétségbe. Képtelen lennék egy szorosabb kapcsolatot elviselni. Amikor együtt vagyunk, jól érezzük magunkat, aztán elutazik, hiányzik, de legalább nem halok bele. Ha sülve-főve együtt lennénk, úgy érezném, hogy megfojt.

Gondoltad volna, hogy téged néz, amikor nem nézel rá? Gondoltad volna, hogy tetszel neki, csak ő túl ideges, hogy elmondja? Gondoltad volna, hogy nem ír neked, mert azt akarja, hogy hiányozzon neked? Gondoltad volna, hogy a barátainak egész idő alatt rólad beszél? Gondoltad volna, hogy ő csak túl félénk, hogy beszéljen veled? Gondoltad volna, hogy olyan módon szeret, hogy nincs készen rá, hogy foglalkozzon vele?

Ne rohanj vissza hozzám, amikor pontosan ugyanúgy kezelnek, mint ahogy te kezeltél engem!

Olyan sokszor összetörték már a szívemet, és mindannyiszor talpra álltam. Egy idő után feladtam, nem élem bele magam semmibe, mert előbb-utóbb úgyis vége lesz, semmi értelme.

A szerelem nem a szeretkezés iránti vágyban nyilvánul meg, hanem az együttalvást kívánó vágyban.

Kedves Gyomor, bocsánat a pillangók miatt, minden annak a fiúnak a hibája, esküszöm.

Úgy szeretni, hogy nem várok cserébe semmit, beérni jelenlétével. Szeretni őt a saját világában, a megváltoztatás szándéka nélkül.

Ha nevet, sokkal többet meg lehet tudni egy emberről, mint ha sír.

A nők, akik nem keresik a figyelmet, általában azok, akiknek oda kéne adnod a figyelmet.

Akárhányszor azt hiszed, hogy itt a vég, rájössz, valahol még lámpa ég.

-Szerethet az ember olyasvalakit, akitől fél?

-Félhetsz olyasvalakitől, akit szeretsz.

Millió érzés, ezer gondolat, emlékek százai, mindez egy emberről.

Egy kapcsolatnak akkor szakad vége, ha már nincs mit mondani egymásnak. És akkor, ha már érzések sem kötik őket egymáshoz. Ahol még van veszekedés, ott remény is van.

Egyetlen férfi sem érdemli meg, hogy sírj miatta!

Dolgok, amik éjszaka fent tartanak: akart dolgok, aggódás, előérzet, a jövő, féltékenység, túl hideg, túl meleg, összehasonlítások, várakozások, a holnapi felszerelés, tervezés, és Te.

Minden gondolatomat ő köti le. Repülök, lebegek, szárnyalok, akár egy pillangó. Olyan, mintha mindig is ismertem volna őt. Máskor pedig idegennek tűnik. Lehet, hogy ez mindig így van, ha az ember igazán szerelmes.

A szerelem ingázó bérlet a pokol-menny járatra.

Két szem összevillanásában néha nagyobb titok rejlik, mint húsz év házasság történetében.

Onnan tudhatod, hogy valaki sokat jelent neked, hogy az ő hangulata könnyen befolyásolja a tiedet.

Akit szeretsz, arra előbb-utóbb rátalálsz, egyszerűen azért, mert össze vagy hangolva vele.

Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod - nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj - és tudod, hogy nem kellett volna. Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal.

Néha, amikor akarsz valakit, ő nem akar téged. Amikor téged akar valaki, te nem akarod őt. Amikor mindketten akarjátok egymást, akkor jön valaki és tönkreteszi az egészet.

Ha most arról panaszkodnál, hogy magányos vagy, én azonnal ott teremnék. Bárhova elmennék. És már csak azzal is megelégednék, ha a szíved és a tested csak kicsit megmelengethetném. Ez biztos úgy hangzik, mintha valami eszméletlen kedves lennék, pedig mindezt csakis azért mondom, mert nálad senki sem fontosabb a számomra.

Sajnálom, hogy nem tudtam betartani az ígéretemet. Lehet, hogy már nem emlékszel rá, de én komolyan gondoltam, hogy építek neked egy házat, egy hatalmas kerttel egy dombra, ahonnan tisztán lehet látni a tengert. A legmodernebb konyhával felszerelve, az alagsorban pedig lett volna egy stúdió, a szobádban a szekrényedből sosem fogytak volna ki a divatosabbnál divatosabb ruhák. Egy menedék lett volna neked, aki olyan sokat sírtál már a férfiak miatt, egy menedék, ahova mindig mosolyogva tértél volna haza.

Ahogy megpillantottam az üres szobát, úgy éreztem, mintha én lennék az egyetlen ember a világon, és magányom elemésztene.

Néha jobb, amikor a dolgok nem tökéletesek. Így legalább tudod, hogy ez a valóság.

Minél előbb kötözöd be a sebet, annál jobb.

Ha lehetne valamim tőled, akkor valami felfoghatatlant akarok. Már nincs szükségem olyan dolgokra, amik eltörhetnek.

-Ezen a ponton már nem érdekel többé!

-Ez az, amit bemesélsz magadnak, de ez nem igaz, ezt mindketten tudjuk.

Ahogy ott álltunk, és tudtomon kívül megszorítottam a kezed, úgy éreztem, soha többé nem akarom elengedni. Soha!

Az ember nem beszél soha arról, ami fáj, hanem szótlanul viseli.

Miért is ragaszkodtam ennyire ehhez a férfihoz, aki nem is érzett semmit irántam? Mintha egy százéves kapcsolatnak lenne vége. Vagyis nem. Már a legelejétől tudtam, hogy semmit sem jelentek neki. Inkább olyan ez, mintha száz évig aludtam volna. Hagytam, hogy édes szavakat suttogjon a fülembe, hogy bármikor ágyba vigyen. És úgy kapaszkodtam belé, mintha el akartam magammal, hogy tényleg belém szerethet, pedig tudtam, hogy igazából ez lehetetlen. De végre felébredtem.

Annyira féltem, hogy az érintései csak tovább mélyítik a sebeimet. De amikor vele voltam, a fájdalom egy csapásra elmúlt. Mintha csak gyengéden átölelt volna a szívével. Vele boldognak éreztem magam.

-Ha akarjuk, ha nem, az elengedés az élet része.

-Úgy érzem, legjobb volna így maradni egy életen át: csak néznélek, boldogan, elégedetten.

Ha elveszítesz valakit, rájössz, mennyire is volt fontos számodra, de igazán csak akkor érted meg, amikor még egyszer a szemébe nézel.

Amikor 16 éves vagy, mindenkibe beleszeretsz. 17 évesen megismersz valakit, akit különlegesnek hiszel, de hamar 18 leszel és már túl is vagy az első csalódáson. Mire betöltöd a 19-et, megtalálod azt, akit mindig is kerestél, de az érzések gyorsan változnak, és 20 évesen újrakezdenél mindent. De legbelül tudod, hogy valaki csak rád vár.

Édes, nincs semmi baj, nem törted össze a szívem. Azzal a pár szóval csupán az életem romboltad szét.

Újból könnyes búcsút vettünk egymástól, de ez már nem olyan volt, mint egy évvel korábban. Megnyugtató lenne arra fogni mindezt, hogy már kezdtünk hozzászokni a búcsúzkodáshoz, vagy hogy felnőttebbé váltunk időközben, de tudtam, hogy valami visszafordíthatatlanul megváltozott köztünk.

Abból a távolságból az égvilágon semmi különös nem volt abban, ahogy állt, ahogy mozgott. Megkönnyebbültem sóhajtottam, abban a biztos meggyőződésben, hogy megszabadultam attól a különös rajongástól, amely az utóbbi időben hatalmába kerített vele kapcsolatban.

Ne hagyd, hogy valaki a mindeneddé váljon, mert ha őt elveszted, nem marad semmid.

Nélküled nem éri meg várni a holnapra, és ha te nem vagy, nincs értelme emlékezni a tegnapra...

Ha alszom, rólad álmodom, ha ébren vagyok, arra vágyom, hogy a karjaimban tarthassalak. A távolság csak megerősített abban, hogy az éjszakáimat melletted, a nappalaimat a szíved-lelked társaként akarom tölteni.

Nem tudtam kimutatni neked az érzéseimet úgy, ahogy szerettem volna. Melletted valamiért esetlen leszek. Ha nem lennék esetlen, akkor el tudnám mondani neked, hogy az életem nem élet nélküled. El tudnám mondani neked, hogy te vagy a szíve, az izma, a csontja. Hogy nélküled csak üresség van, és sóvárgás. Hogy nagyobb szükségem van arra, hogy a partnered, a férjed, és a szeretőd lehessek, mint a levegőre. A baj csak az, hogy melletted esetlen leszek, és csak annyit tudok mondani, hogy szeretlek, remélve, hogy ennyi elég.

Nem érdekel már senki, nem akarom tudni. Ha valaki elesett, abba már nem kell belerúgni!

Elveszíteni valaki szörnyű. De látni, ahogy a szeretted elfogy lassan, mint a gyertyaszál, lehetetlen elviselni azt a kínt.