Belőle nem elég, ölelni akarom mindig, hogy egy percre se múljon el.

És most vissza oda, ahonnan indultunk: idegenek.

Köszönöm. Folyton csak köszönök mindent, minden egyes szavadat felém. Sokat tanultam tőled. Annyira szeretném, ha boldog lennél. Abba a mosolyba még sokan bele fognak szeretni, hidd el, tudom.. Hiányozni fog mindened.. a nevetésed, az érintésed. És tudom, vissza fogom sírni!

Úgy érzem, belehalok, úgy imádom..

Mondd, akarnád-e még forró, könnyes csók ízét? Mondd, tagadnád-e még a lángot, mely mélyen benned ég?

Féltelek, mert szép a szemed, és ezt más is látja. Féltelek, mert édes ajkad ízét más kívánja. Féltelek, amikor nem láthatlak, ha mellettem vagy, magamtól féltelek. Féltelek, mert te vagy a szívem boldogsága. Féltelek, bár okom, s jogom sincs hozzá.

Felemelsz, aztán földhöz vágsz..

Már egy kicsit túl késő, hogy visszafordulj!

Tudod, mit szeretnék? Hogy egyszer elég legyek neked. Csak egyetlenegyszer!

Te vagy az a srác, igen az a srác.. bárcsak valahogy elmondhatnám..

Hogy felejthetném el azt az embert, akiért a szívem dobog!?

Rúgj még belém párszor! Te úgy sem érzed azt, ami nekem ennyire fáj.

Tartozol nekem egy álommal!!

Istenem, de buták is vagyunk mi, nők...

Ha volna még egy végső vallomás, arról írnék dalt, hogy a szíved úgy szívembe mart.. soha nem gyógyít meg más.

A szemeid 1000 hazugságot mondtak már, de elhittem őket, amikor az enyémbe néztek.

Akármennyire is ragaszkodsz hozzá, lásd be végre: elveszítetted!

Akár egy idegen, átnéz a szívemen, hiába akarom, nincs tovább...

Csak még egyszer, csak utoljára, a sárban fekve, ordibálva..

Dőlj hátra lassan, engedj közel. Ne kérdezz a holnapról, nem érdekel.