Tudnom kell, van-e remény. Fél éjszakán át sóhajtoztam éber álmomban. Várom, hogy kezed, szemed, ajkad...holnap végre láthatom.

Nem akarok mást hallani, csak mondd, hogy szeretsz. Az elég lenne egész napra.

Elég egyszer elkövetni egy hibát, mindenki azonnal kételkedni kezd benned és elfelejti, hogy mi minden jót tettél.

Ne számíts jóra, és nem csalódhatsz nagyot. Attól nem vidám az életem, hogy az arcomra mosoly fagyott.

Mikor elkezdesz hiányozni, csak becsukott szemmel végigfekszek z ágyamon és azt a különleges dalt hallgatom.

Egy szóból értem, egy érintésből érzem, hogy te vagy az igazi, így nincs mitől félnem.

Le sem vettük a szemünket egymásról, bámultunk arra, ami nélkül egyikünk sem lenne képes élni: a másikra.

Tegnap az enyém volt, és a holnapot is csak érted várom.

Az életem elkezdődött, mikor beléd szerettem.

És mikor becsukom a szemem, látlak magam előtt.

Azt hiszem, ennyire még soha nem voltam senkié.

Körül az éjszakában egyedül lenni kell, hogy igazán nagyot üssön a szív, ha valaki majd átölel.

A vidámságom csupán álca. A mosolyomat az arcizmaimnak köszönhetem, de maga is tudja, hogy legbelül sírok.

Elég ennyi, nem haragszom. Más lettél, és én már nem bírom. Íme a vallomás, nem tudom, hogy szép-e, de remélem, érezhető benne egy barátság vége.

Nem akarom őt látni, mert rohadtul fáj.

Mindenkiben van valami szép. Valakiben az, ha elfelejted.

A szerelem olyan, mint egy gépfegyver:szíven üt, és leterít...

Az ígéreteket nem tartják be. Ezt tőled tanultam!

Hiányzik néha egy kis fájdalom, máskor meg nem bírom azt, hogy folyton megkísért.

Szégyen. Egy pillanatra azt hittem, hogy szerettél...