Az igazi férfi játszik. Nem rohan ajtóstul a házba. Lassan közelít, és puhán. Vadászik. Csak úgy mellesleg megérint. Mögénk lép, nyakunkba csókol, a tenyere a tenyerünkben szikrát csihol. Az igazi férfi nem siet. Tudja, hogy idő kell a vágyhoz, megvárja szépen, míg megszűnik körülöttünk a világ, és már csak őt látjuk, már csak azt akarjuk. Nem elveszi, odaadjuk. Nem eltűrjük, hanem befogadjuk. Az igazi ölelés visszafogott, úgy kúszik végig a testen, mint a napfény, lassan, és puhán, időt hagyva a vágynak, hogy növekedjék. Nem kell hozzá más, csak egy férfi, aki szeretni tud, és egy nő, aki hagyja, hogy szeressék.