Ültem a földön, csak ültem.. nem tudom, hány percig, vagy óráig. Arra gondoltam, milyen volt az illatod, hogyan fogtad meg a derekam, mikor puszit adtál, hogy böktél meg, amikor viccelődtünk.. csak magunkat láttam. Együtt. Lehetőségem  lett volna odabújni hozzád, megcsókolni, kérni, hogy szeress. Könyörögni... Akartalak, ott, akkor, mindig, és most. Akarom újra, hogy láthassalak, halljam a hangod, érezzem az illatod, és azt, hogy ne féljek ezt kimondani. Akarom, mert kellesz, és mert szeretlek!