Amikor kicsik voltunk, úgy fejeztük ki a szeretetünket egymás iránt, hogy kölcsönadtuk egymásnak a legkedvesebb játékunkat, majd ha összevesztünk, visszavettük azt. Bárcsak most is ilyen egyszerű lenne. A szívemet csak nem kérhetem vissza!

Nem tudom, most mégis mit vársz tőlem. Hadd ne hagyjam, hogy hülyét csinálj belőlem.

Azt mondják, mikor meglátjuk életünk szerelmét, megáll az idő. Ez igaz. De azt nem mondják, hogy amikor ismét elindul, rettenetesen felgyorsul, hogy utolérje magát.

Semmi más nem kell, csak veled egy élet.

Szeretném emlékedet feledni, a múltadat magamból végleg kitépni. Úgy, mintha soha nem léteztél volna, mintha fájdalmam oka nem is rólad szólna!

Vérzik a szívem, és a fájdalom nem akar elmúlni..

Soha nem látsz majd újra...

Sokan vannak, akik azt állítják, hogy a szerelemnek nem lehet parancsolni. Ez az emberiség egyik nagy tévedése! A szerelmi fellángolásunkat ugyanúgy lehet nevelni, irányítani, mint bármi mást: szülőt, testvért, kutyát, vagy matektanárt. Azt kérdezitek: hogyan? Egyszerű.. önmeggyőzéssel! Csupán őszintén kell válaszolni néhány kérdésre. Vajon a sokmillió ellenkező nemű közül miért pont ő tetszik? Mert szebb és csinosabb, mint a többi? Na, bumm! És akkor mi van? Vagy talán mert látszik a szemén, hogy okosabb is? Hát igen. Véletlen adottság. Nem az ő érdeme. Így született. Vagy talán nem két lába, két keze és egy feje van neki is, mint a többieknek? Nevetséges! Pont olyan, mint más. Ilyeneket kell mondogatni magunknak szépen, lassan, nyugodtan, miközben közeledünk a kiválasztott személyhez, hogy bebizonyítsuk: minket nem vakít el a szerelem. Vagy talán az számít, hogyha látjuk a kedves személyt, kiszárad a szánk, kiguvad a szemünk, remegünk mint a kocsonya és szívünk ki akar ugrani? Röhej.. Ez csak biokémia. Az a helyzet, hogy az adrenalin-szintünk, vagy mi az izé emelkedik. Meg a vérnyomásunk. Meg a cukrunk. Ez kérem, tananyag. No, aki mindezt bölcsen és pontosan átgondolja, az a szerelmi fellángolást könnyen kézben tudja tartani.

A sebek idővel begyógyultak, de a kín nem múlt el.

Kedvenc emlékeim azok, melyekben te szerepelsz.

Csak nézz a szemembe, és az enyém leszel!

Úgyis tudtam, lesz valaki, ki forró csókjaim keresi.

Sok embernek adtam esélyt, de egy idő után elfogy az ember bizalma.

Mindent elhittem, amit el akartam neked hinni.

Full extrás depressziót cserélnék kis boldogságra, esetleg kopott örömre..

Mikor azt mondod: 'nem tudom mit érzek irántad', hazudsz! Ezt jól tudom én is, és jól tudod te is. Mondd inkább azt, hogy nem érzel semmit, mert olyan nincs, hogy valaki ne tudja eldönteni az érzéseit. A képlet egyszerű. Vagy érzel valamit, vagy nem érzel semmit.

Középső ujjam az ég felé emelem, kapjátok be, én akkor is őt szeretem!

Mindannyiunk életében van egy elmondhatatlan titok, egy elérhetetlen álom, és egy felejthetetlen szerelem.

Telnek az órák, múlnak a napok, a pofonokat pedig a csókok helyett kapod.

Pont olyanná válasz, mint akiken nevettünk régen.

Neked egy jó játék volt, ami nekem szerelem. Neked csak egy jó vicc volt, ami nekem érzelem.

Mondd, fáj az neked, hogy nekem fáj?

Néha úgy nyakon basznám magam és megkérdezném, hogy normális vagy?!

Aztán a szívemet is gondosan lezártam, akár a borítékot..

Meg akarom érteni a szerelmet. Tudom, hogy akkor éltem igazán, amikor szerettem, és azt is tudom, hogy most semmi olyan nincs az életemben, ami lelkesítene. De a szerelem olyan szörnyű...nap mint nap látom, hogy szenvednek a barátnőim, és nem akarom, hogy velem is ez történjen. Ők, akik azelőtt kinevettek az ártatlanságom miatt, most folyton azt kérdezik, hogy tudok ilyen jól uralkodni a férfiakon. Ilyenkor csak mosolygok, és nem felelek, mert tudom, hogy a gyógyír még rosszabb, mint a fájdalom: egyszerűen nem leszek szerelmes..

El sem tudod képzelni, mennyire tudnálak szeretni, ha hagynád...

A mosolyod nem felejtem el soha..

Goodbye my lover, goodbye my friends....

Egész életemben arra vártam, hogy végre eljöjjön az igazi. Erre feltűntél te, és egész más voltál, mint akit vártam, mert cinikus vagy és mogorva, lehetetlen alak. De az az igazság, hogy a veszekedéseinknél jobb dolog sosem történt velem. Azt hiszem, minden esély megvan rá, hogy beléd szeretek.

Nem tehetek az ellen, ami még mindig irántad érzek. Próbáltalak felejteni, kitörölni a szívemből, közömbösnek tűnni előtted, de rá kellett jönnöm, hogy a szívemet nem csaphatom be. Jobban szeretlek, mint valaha. Minden napra csak egy programot választ az agyam és a szívem, mégpedig téged. Veled kelek reggel, és veled fekszek este. Suliban az órákon az eget bámulom, és rád gondolok. Olyan jó lenne, ha megéreznéd, hogy hiányzol nagyon.

Egy valamit jól jegyezz meg: exről vagy jót, vagy semmit!

Mostantól ígérem, új életet kezdek, nem engedek tényleg semmiféle érzelemnek. Mindenkit eltaszítok, akit szerethetek, egyedül fogom leélni az életemet....

Csak egyszer vennéd észre, hogy ez nem baráti mosoly, nem baráti ölelés, nem baráti kedvesség. Akárhányszor rád nézek, remeg a térdem, kínomban mosolygok, megölelsz, mint barátot és én boldog vagyok, mert legalább arra az egy percre a karjaimban vagy. Sosem árulom el neked, mert tudom, hogy más kell, én csak barát vagyok neked. Ezért maradok az, és minden nap újraélem ezt.

Csak a mindenem voltál...

Olvad a gond a szívemről, minden az enyém!

Érezte, hogy nagyon hasonlítanak egymásra. Két magányos ember repül a szélben, mint a pitypangmagok, és cipelik egymás kívánságait. Persze, megijedt az érzései miatt. A hite minden morzsájával szemben állt ez az érzés, de hiába próbálta, a szíve mégis gyorsabban kalapált, amikor a bőrük egymáshoz ért, és nem bírta megállni, hogy ne keresse, ha úgy gondolta, a közelben lehet. Nem tudta megakadályozni, hogy megszállja gondolatait. Akkor is a karjai közé keveredett, ha nem tárta ki őket. Hívatlanul állított be, mégis kinyílt előtte minden ajtó, újra meg újra. Vonzott a jelenléte, vonzották az érzések, amelyeket kiváltott belőle, vonzotta a csend, és vonzották a szavak. Beleszeretett..

Idővel mindent másképp lát az ember. De az, hogy szép volt nem vitatható.

Igen, nagyon szeretlek, senki mást nem szerettem így, és éppen ezért megyek el.. mert ha maradok, az álom valósággá változik, és akkor majd birtokolni akarlak, azt akarom, hogy az enyém legyen az életed. De nem, nem akarom, hogy a mi szerelmünk rabszolgasággá változzon. Jobb, ha megmarad álomnak.

Bár meg akartam érteni a szerelmet, és bár sokat szenvedtem azok miatt, akiknek odaadtam a szívem, azt hiszem, képtelen vagyok már szeretni, mert úgy látom, hogy azok, akik megérintették a lelkem, nem tudták fölébreszteni a testem, de akik megérintették a testem, nem tudtak közel férkőzni a lelkemhez.

Tudod, miért a kék a kedvenc színem? Mert ha szemedbe nézek, azoknak színe ilyen.

Lehet, hogy nem vagyok tökéletes, de legalább mindig önmagam vagyok.

Olyan vagyok, mint egy kislány, rajzolgatom a neved egy lapra, szívecskékkel tele, de belül ezek is rengeteg dolgot rejtenek.

Ha egyet kívánhatnék, az te lennél!

Nem folytatom, én ezt már nem akarom..

Most olyan érzésem van, mint akkor volt... Amikor minden olyan tökéletes és szép, hogy máris szomorú vagy, amiért ez nem tarthat örökké.

Bárcsak úgy lettél volna az enyém, ahogyan most az övé.

A valóságon nőttem fel és nem mások kenyerén, más a végét járja, én csak most vagyok az elején.

Legbelül tudom, hogy nem kellesz nekem, de ha összejönnél valaki mással, abba beleőrülnék.

Annyira hihetetlen tudni azt, hogy volt egy fiú, aki mindent megtett volna érted, és napok telnek el, valami hirtelen megváltozik, és már semmi sem a régi...

Már nem is az az ember vagy, akit megismertem...