Azt hiszem, mégis szükségem van rád.

Engem még soha nem sebeztek meg, soha nem fájt semmim, de néha úgy érzem, hogy itt belül valami szörnyen fáj.

Szerelmesnek lenni nem nehéz. Bebizonyítani nehéz!

Még bírom... még bírom nélküled.

Maradni nehéz. Menni mindennél könnyebb...

-Kérlek, bocsáss meg.

-Megbocsátok, de... a jövőben ne legyél szerelmes.

Tudod, mi a legszomorúbb az emberek halála után? Az, hogy nem találkozhatnak többé. Szóval nem halhatok meg, mert nem gondolhatnék rád újra. Mert nem találkozhatnék veled.

Kergesd az álmod, ennyivel tartozol magadnak, és meglátod, egyszer csak azt veszed észre, hogy szabad vagy!

Egy szó, ami hirtelen szíven talál, elég, hogy összetörve, némán félreállj.

-Elmegyek. -mondta- És azt akarom, hogy tudd, visszajövök. Szeretlek, mert...

-Ne mondj semmit. Az ember azért szeret, mert szeret. Nem kell hozzá semmi indok.

A szerelem nem mindig villámcsapás, néha csak belopakodik szépen csendben.

Ha utad egyszer a végéhez ér, ne felejtsd el, hogy honnan jöttél!

Egy szép napon rájövök, hogy az élet már csak ilyen.. nincs értelme, és nem változik. És én belenyugszom.

Érezted-e már, hogy menni lenne kedved, és mégis maradnál, ha engedné a sors?

Te vagy az egyetlen, akit bárcsak el tudnék felejteni, az egyetlen, akinek nem akarok megbocsátani.

Nem ma, nem holnap, talán is nem egy év múlva, de valamikor, valahol, valahogyan újra együtt leszünk, és az a nap lesz az örökké kezdete.

Minden vagy, aminek sosem hittelek volna, és nem vagy olyan, mint amit hittem, hogy lehetsz. De még bennem élsz.. áruld el, hogy lehet ez?

Miért vagyunk idegenek, amikor szerelmünk oly erős?

Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy veled szeretném leélni az életemet. Még ha őrültségnek hangzik is. Azzal is tisztában vagyok, hogy csak most kezdjük megismerni egymást. Elismerem, hogy ezután a kijelentés után joggal gondolhatod, hogy őrült vagyok. De még soha életemben nem voltam semmiben ilyen biztos. De ha esélyt adnál nekem, nekünk, egész hátralevő életemben igyekeznék bebizonyítani, hogy jól döntöttél. Szeretlek. És nem csak azért, amilyen vagy, hanem azért is, amilyennek a közös jövőt látom veled.

Először leülsz szép, tisztes távolságba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz.

Nem tilthatom meg neked, hogy másképp szeress, mint ahogyan én, de ha éppen kedved van, hát csókolj meg az utca közepén.

Drága Allie!

Tegnap éjjel nem tudtam aludni, mert tudom, hogy mindennek vége köztünk. Már nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy ez igazi szerelem volt. És ha egyszer, a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni, és majd eszembe jut, hogyan hevertünk a fák alatt, miközben megtanultunk szeretni. Az igazi szerelem felemel, és mindig többre sarkall. Lángra lobbantja szívünket, és békét teremt az elménkben. Te ezt tetted velem. És remélem, én is ezt tettem veled.

Nem feledem, mikor először találkoztunk, évekkel ezelőtt még. Éreztem, hogy fáj valami, és szóltam hozzád. Te vissza. Majd csak azon vettük észre magunkat, hogy nem bírjuk ki, hogy ne lógjunk egymáson. Hatalmasakat nevettünk, láthatatlanul fonódtunk vele egymás életébe. Tudtam, hogy nem akarlak elveszíteni, mert veled annyira természetes minden, és annyira jó, hogy eddig még nem tapasztaltam senkinél. Én elkezdtem a mondatot, te befejezted. És egy-egy hanglejtésből, vagy egy-egy szóból tudtuk, hogy milyen hangulata van a másiknak. Imádtam azt az érzést, hogy ismerem minden rezdülésedet. Jó érzés volt, hogy szeretlek, és te viszont szeretsz, és tudtam, hogy hiába vagy távol, tudom, hogy feltétel nélkül szeretsz. Azt szereted, aki vagyok.

Engem csak az bánt nagyon, az az egy dolog, hogy tudom, most is más kezét fogod.

Szabadon nevess, amin akarsz, azon, és szeresd azt a fiút, aki úgy nevettet meg, mint senki más.

Nem kell pontosan tudni, hogy hová tartasz. A lényeg, hogy boldog légy!

Nem azt kérem, hogy örülj annak, hogy el kell mennem. Én csak arra kérlek, hogy lapozz egyet, olvass tovább, és kezdj el egy új mesét. És ha valaki megkérdi tőled, hogy ki voltam, akkor te elmeséled neki életem csodálatos történetét, és a végén csak annyit mondj: meghalt.

Nem bánom. Nem úgy éltem volna az életem, ahogy tettem, ha azon aggódtam volna, hogy mit fognak szólni az emberek.

Akiről álmodom, nem létezhet, és ha nem létezik, nem hasadhat meg a szívem.

Ülök a buszomon, és rád gondolok, kincsem. Kinézek az ablakon, és ugyanezt érzem.

Miért keresed a szót, hogyha nem akarod kimondani, hogy félsz?

Szerettelek. Úgy szerettelek, ahogy nem akarok, és nem is tudok szeretni többé kritikátlanul.

Próbáltak 100-szor félretenni, vagy sohasem akartak észrevenni. A hátam mögött kiröhögtek, vagy csak simán szembeköptek. A szerencse sokszor elkerült, de volt, hogy én hibáztam. Ha azt hittem, már nem érhet baj, mindig bőrig áztam.

-Nos, azt hiszem, nem nagyon van más választásod. Képmutató vagy, és képmutatókkal nem közösködöm.

-Miért vagyok képmutató?

-Jaj, ugyan már! Folyton csak arról papolsz, hogy kivárod a szerelmet, pedig itt van, itt van előtted, de te hátat fordítasz neki, szóval el van cseszve az egész. Én továbblépek, de te azzal a tudattal élsz majd, hogy hátat fordítottál a szerelemnek, és ezért képmutató vagy. Élj boldogan!

Csak egy kicsit fáj..minek sírnál?

Az fáj csakis, hogy nem vagyok képes legyőzni...

Gyűlölöm a szavaidat, a hajadat, s amit érzel, gyűlölöm, ahogy vezetsz, azt is, ahogy nézel. Gyűlölöm a cipőd, s ha átjár tekinteted tőre, gyűlöletem oly heves, hogy rímet hányok tőle. Gyűlölöm, gyűlölöm, ha hazudsz, és azt is gyűlölöm, ha nem. Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem. Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém, s gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek egy cseppet sem...szemernyit sem gyűlöllek én.

Inkább haljak meg holnap, minthogy 100 évig éljek anélkül, hogy ismernélek.

-Még mindig hiányzik?

-Az nem, hogy én legyek a második befutó!

Tudjátok emberek, én szeretlek titeket. Ne értsétek félre. Mindenkit szeretek. Senkit nincs okom gyűlölni. De bízni már nem tudok. Erre ne kérjetek, hogy bízzak bennetek. Ennyi csalódás után hogy is bízhatnék meg akárkiben? Nem bírok. Félek, hogy megint az fog csalódást okozni, akitől nem is várnám. Aljas módon ismét keresztbe tesz nekem, és én leszek az, aki két szék közül a földre zuhan. Épphogy valakit közelebb engednék magamhoz, az átverne. És én nem fogok csalódni. Nem engedem meg, hogy csalódást okozzanak.

Bébi, nincs szükséged jelmezre, vagy szupererőkre ahhoz, hogy a hősöm legyél.

A fene se akar hős lenni, csak néha úgy jön ki a lépés.

Az élet sokkal de sokkal boldogabb lenne, ha 80 évesen születnénk, és onnan közelítenénk fokozatosan a 18 felé.

Szerinted megnyerő vagy? Szerintem pedig vak, mert nem látod, hogy mindenkinek csak egy senki vagy.

S veled fulladok meg epres fagyiban hemperegve.

Magadhoz szorítasz valamit, amit már régen elvesztettél..

Te biztos jobban érzed azt, hogy én mit érzek.. de honnan látod bazdmeg, hogy melyik sebből vérzek?

Inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át.

Semmi sem jól történt, mit álmodtam, porként hullott szét. De ha bízni tudsz bennem még, átírhatnám, nem késő tán...

Várj még, csak egy perc, felnövök talán egy ködös éjszakán.. jövök majd talán.